A 2016-os húsvéti kézműves pályázatra érkezett: Tavasztündér

Tavasztündér és nyuszi barátja
DSCN8518_kicsi
Felhasznált anyagok, eszközök:
a tündérhez: tojástartó, fagolyó, fagyöngyök, kendermadzag, színes papírok, gyűrt papír a szárnyaknak, ragasztó, olló, mintalyukasztó
a nyuszihoz: kifújt tojások, színes filcanyag, selyemszalagok, tempera, ecset,  fekete filctoll
A tavasztündér elkészítésének menete:
A tündérhez a tojástartó megfelelő részét leszabtam. A gyerekek a gyűrt papírból kinyírták a szárnyakat, majd kilyukasztották a mintalyukasztóval a színes papírból a virágokat a tündér ruhájához. Ezután a gallért és a fejen lévő szirmokat nyírták ki.  Először a fejet, majd a madzagból készült karokat rögzítették a testhez.  Ezután felragasztották a szárnyakat, a ruhát díszítő virágokat, a gallért és a fejdíszt. Végül a tündér arcát formázták meg a fagolyón.
A nyuszi elkészítése:
A kifújt tojásokra először megrajzolták az arcot, majd temperával kifestették. Száradás után az arc kontúrját kihúzták fekete filccel, ezután a szemeket és a nyuszi bajszát is. A filcanyagból kivágták a füleket. Ezt követően a füleket és a selyemszalag masnit ráragasztották a tojásra.  Madzaggal akasztották fel a tojásfára.
Megjegyzés: Mivel csak egy képet lehetett az elkészült munkáról feltölteni, így a nyusziról külön nem készült kép.DSCN8490_kicsi

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános iIskola

2. b osztály

Felkészítő pedagógus:  Szijártó Csilla

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s