A 2015-ös karácsonyi kézműves pályázatra érkezett: Tobozmanócskák

Az én saját készítésű karácsonyi ajándékom

Csoportomba 26 gyermek jár, akik vegyes életkorúak. 10-12 gyerek, aki nagyon szeret barkácsolni. Szívesen készítenek apró meglepetéseket társaiknak, részt vesznek a csoportszoba díszítésében. Tobozmanócskákat készítettünk.

8.

 

Az elkészítés menete:
– Őszi kirándulás során az erdőben tobozokat gyűjtöttünk.
– Az óvodában a még teljesen ki nem nyílt tobozokat a meleg fűtőtestre tettük, hogy szépen kinyiljon.
– Arany és ezüst festékkel lefestettük és kész volt az alap.
– A tobozra fagolyót ragasztottunk, a golyóra előre elkészített sapkát és sálát (piros,kék,fehér) helyeztünk fel ragasztóval.
– A fagolyóra két szem és száj került. El is készült a manó.
– Dekorációként damillal raktuk föl ami üde színfolt lett.

Felhasznált anyagok:
– 20-30db toboz, arany és ezüst festék, ragasztó
– 25-30 db fagolyó, damil, ezüst szál, szem és száj.

8_2

Szendrői Hétszínvirág Óvoda, Szendrő

Katica csoport

Felkészítő pedagógus neve: Matóné Ujhelyi Mária

A 2015-ös karácsonyi kézműves pályázatra érkezett: Angyalka karácsonyfa dísz

20151207_100408

Az angyalka fehér kartonpapírból készült.Az előrajzolt köröket a gyerekek cakkos ollóval körbevágják, majd sima ollóval 3 felé vágják.Ebből készült az angyal teste és szárnyai, amit összeragasztottak.
Végül egy kisebb kört is kivágtak, ez lett a feje, amit szintén ragasztóval rögzítettek.

20151203_110241

Napköziotthonos Óvodák 2.sz Óvoda, Elek

Pillangó csoport

Felkészítő pedagógus: Lőrincz Emese

A 2015-ös karácsonyi kézműves pályázatra érkezett: Térbeli karácsonyfa

P1050900A Katica csoport tagjai 5-6 évesek. A csoportban alacsony szintű az írás-mozgás koordináció fejlettsége, ezért a vágás, ragasztás, fűzés, masni kötés technikákat alkalmaztuk. Ezek a tevékenységek komplexen fejlesztették a gyerekek feladattudatát, kitartását, monotónia tűrését, szem-kéz koordinációját, szándékos figyelmét. Felhasznált anyagok: zöld karton, színes fénymásoló, színes szalagok, eszközök: gyerek olló, ragasztó, lyukasztók. A gyerekekkel közösen választottuk ki a felkínált lehetőségek közül a térbeli karácsonyfát. A sablon alapján kirajzolták, kivágták a fenyőformát, majd önálló elképzelés alapján díszítették. A négy csúcsát szalaggal fűzték sorba, majd masnit kötöttek rá. Folyamatosan ösztönöztük őket a pontos, tiszta munkavégzésre.P1050895

Nagyrábéi Egységes Óvoda – Bölcsőde, Nagyrábéi

Katica csoport

Felkészítő pedagógus: Bai Ferencné

A 2015-ös karácsonyi kézműves pályázatra érkezett: Kúp angyalka

Anyag szükséglet:DSCF8363

• 1 db préselt papírgolyó
• Papír kúp
• 1 cm csomagolópapír csíkok
• Ragasztó
• Bézs v. rózsaszínű festék, ecset
• Filctoll
• Arany zsenília
• Drótos madzag
• Hullám karton
• Fehér dekorgumi
Technikák:

• Vágás
• Ragasztás
Elkészítése:

A papír golyót befestjük, majd ha megszáradt, megrajzoljuk az angyalka arcát.
A papírcsíkok végét összeragasztjuk cseppformába, majd a papírkúpra sorba felragasztjuk, míg az egészet be nem takarja. A hullám kartonból szívecske formát vágunk ki, ez lesz az angyalka szárnya. A drótos madzagot hurka pálcára tekerjük ez az angyalka „bongyori” haja.
A fehér dekorgumiból pedig kivágunk egy kis virág formát, amit a közepéig bevágunk, majd a kúp tetejére illesztünk. A kúphoz ragasztjuk a szárnyat ás a tetejére kerül az angyalka elkészített feje.

DSCF8354

Nagysápi Napsugár Óvoda, Nagysáp

nagy és középső csoport

Felkészítő pedagógus: Sándor Tamásné

A 2015-ös karácsonyi kézműves pályázatra érkezett: Mikulás lámpása, rénszarvasai, angyalkákkal hóemberrel és csipesz fenyőfával

Angyal:

1. Egy mini cserepet aranyszínűre festettünk.DSCN0072
2. Ragasztópisztollyal egy fagolyót ragasztottunk rá.
3. A fejre felragasztottuk az angyal haját.
4. Zsenília drótból elkészítettük a glóriát.
5. Végül megrajzoltuk a szemet, szájat.


Hóember:
hasonló módon készült mint az angyal.

1. A mini cserepet befestettünk fehérre.
2. Felragasztottuk a hungarocell golyót.
3. A fejre felkerült a kalap.
4. Végül megrajzoltuk a szemet, szájat, gombokat.

Mikulás rénszarvasa:
1. A papír gurigát befestettük barnára.
2. Ráragasztottuk a két mozgószemet és a piros orrot.
3. Zsenília drótból elkészítettük az agancsokat, és felragasztottuk.

Csipesz fenyőfa:

1. A csipeszt lefestettük arany festékkel.
2. Zöld színű fénymásoló papírt harmonika hajtogatással meghajtottuk.
3. Ketté hajtottuk, majd közepén összefogtuk a csipesszel.
4. Hópehely flitterrel és vatta pamacsokkal díszítettük.
Végül az apró szorgos kezeket egy közös tenyérnyomatfenyőfával örökítettük meg.

Békés, boldog karácsonyi ünnepeket kíván mindenkinek a Szendrői Hétszínvirág Óvoda PILLANGÓ csoportja!DSCN0062

Szendrői Hétszínvirg Óvoda, Szendrő

Pillangó csoport

Felkészítő pedagógus neve: Szászné Molnár Csilla

A 2015-ös karácsonyi kézműves pályázatra érkezett: Mécsestartó lekváros üvegből

Az elk+¬sz+-lt m+¬csestart+-kKarácsonyi mécsestartó:

Mivel óvodás csoporttal készítettük ezt a karácsonyi, szülőknek szánt ajándékot, ezért egy kevés előkészületre szükségünk volt.
Az előzőleg szépen lemosott lekváros üvegeket (direkt különleges formájúakat választottam) előzőleg meleg színű üvegfestékkel lefestettem.
Ez volt az alap, amit a vegyes életkorú óvodáscsoporttal, szakköri kereten belül, megdíszítettünk.
Ehhez mindenki kapott arany színű üvegkontúrfestéket, és többféle aranyszínű kontúrmatricát.
Lelkesen dolgoztak, tetszett nekik a feladat, és persze az alapanyagok is.
Íme a munkafolyamat, és az elkészült alkotások, amit a foglalkozás végén boldogan haza is vihettek.

Ákombákom Óvoda, Budapest

Felkészítő pedagógus neve: Ferkai Anna Mária